Míg világ és szaksajtó a hétvégén
Abu Dhabira figyel, ahol a Alonso, Vettel és Webber hármasa küzd a
világbajnoki címért, addig a mi figyelmünket leginkább Horváth
Zsolti Ferrarija foglalja le.
Ha valaki meglátja ebben a pillanatban
a 2009-es abszolút bajnok autóját műhelyünkben, valószínűleg
halálra rémül, hogy mit műveltünk vele. Pedig ez csak a jövő
szezonra való felkészítési procedúra része.
A motor és a váltó eltávolítása
után Petiék kiszedték az üzemanyagtartályokat is, amit új és
korszerűbb rendszer vált majd, ugyanis a jelenleginek lejárt a
homologizációja. Valamint folyik az alumínium-alváz vizsgálata
is, a versenykörülmények okozta állandó rezgések miatt
létrejövő esetleges apró repedéseket keresve ellenőrzik a fiúk
minden centiméterét. Ezzel egy időben zajlik a váltó felújítása,
amivel igyekszünk minél hamarabb végezni.
És ha mindezzel megvagyunk, akkor az
autó ponyva alá kerül, hogy Zsolti tavasszal egy makulátlan
gépezettel vághasson neki a 2011-es bajnoki szezonnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése